Elintézett igazság(?)

Ma reggel megtudtam valamit.
Azzal kapcsolatosan, elvileg, hogy apám miért szeret este 8 után (az sem baj, ha hajnali 1-ig valamikor) fel/le/át/becsörtetni a konyhába, és amit tud és amihez szottyan, megenni.
Mert az ő anyja és apja úgy voltak, főleg utóbbi, hogy jó volna egy fiúgyermek. Kettő leánygyermek után végre lett egy fiú. Apám. Az anyja tehát igyekezett külön a kedvére tenni, ha mások nem látták. Amikor a fiú nővérei már vagy még nem voltak otthon, illetve még vagy már nem voltak ébren, akkor a fiú azt (t)ehetett, ami jó csak lehetséges lehetett épp neki. Körülbelül 6 éves koráig, ugye. Mert onnan kezdve nagyjából a nővérei szeme és tudta előtt is kénytelen volt élni. Elvégre mind iskolások voltak. Később egy középiskolába is jártak, kevés év(folyam) különbséggel.
Az egyik nővérének azért nem került ki - állítólag - az osztálytablója a negyedik év után középiskolában, mert az osztályfőnökének ellenállt. Később (azt hiszem) kémia-fizika szakos tanárnő lett abból a nővérből. És 16 éves kora óta annyira dohányzott, hogy az egész család felfigyelt rá. Sírba is vittehamar a dohány - és az ital és az idegesség, gondolom én.
A másik nővér ugyancsak nagy dohányos és kissé ivós lett. Néhány éve halt meg. Néhány hónappal azután, hogy amputálni kellett a lábán az ujja(ka?)t, érszűkület miatt.
Öccsük egyik nővérrel sem foglalkozott és -foglalkozik szívesen. A sírjuk ápolására azért felhívta felesége és gyermekei figyelmét. Ő maga csak apja és esetleg anyja sírját látogatja, ha teheti. Ezt tapasztalatból tudom - nem mondott ilyent, én magam így tapasztaltam. A két nővér közül a tanárnő sírját annak tanítványai gondozzák ((inkább).
A később (nemrég) meghalt nővér lánya ügyésznő lett annak idején. És dohányos és alkoholista. Az ő (az alkoholista) lánya évekig verésben és mocsokban és egyedülhagyásban és anyja sűrűn cserélődő züllött "stabil" pasi-helyzetei közepette csendben-zajban-zörejben élt. Aztán végre állami gondozásba, majd hamarosan nevelőszülőkhöz került. Kitűnően fejlődik, sőt. És sem anyjával, sem nagyanyjával kapcsolatban nem akart és nem akar semmiről sem tudni, sem most, sem később, sem visszamenőleg, sehogyan sem. Érthető.
A nővérek egyikének fia pedig felnőtt, családos vállalkozó fiatalember, legutóbbi tudomásom szerint.
Szóval, apám ilyen apa és anya, illetve ilyen apai elvárás és anyai gondoskodás mellett nőtt fel az első éveiben.
(Az anyja testvérem születésekor azt mondta, hogy apám egészen biztosan örül, hogy fiúgyermeke lett.)
Mindezeket néhány napon belül hallani nekem mostanra végül kissé sok(k) lett.
Következtetésképpen azt vonhattam le, amire anyám már évekkel ezelőtt is utalgatott: igyekezett minél jobb körülményeket alakítani körülöttünk - és bennünk -, hogy ne vegyük észre, milyen a helyzet valójában.
Magyarul - saját értelmezésemben - amióta megvagyok, (túl-on-túl) jó dolgom van.
Jobb, mint tudom.
Puff.
Jobb későn megtudni, mint soha.
Így.
Is.
UFF.