KisMindenTudo

Ma reggel (na, jó, délelőtt) volt egy hangos vita anyám és apám között - és köztem, persze. Anyám szeretné, ha apám vállalna és csinálna magától valamit (szerintem leginkább: hiteles volna, magához képest, legalább), apám pedig szeretné, ha békén hagynák "végre", és a dolgok mennének "amúgy-is" úgy, ahogy... vagy nem. Mindegy - valahogy. Vagy nem. (stb.) Vagyis legszívesebben a háta közepére se' kívánná ezt az egész "család"-dolgot. Menne piálni, kajálni, valaki csak gondozná - úgy, hogy hozzá sem szól, csak mindent megtesz, amit más megtehet érte (apámért) helyette (apám helyett) "is" -, végre valakik úgy foglalkoznának vele, hogy szabadon azt tehetne, amire épp szottyanik neki,...
(Külsőleg tojik rá, hogy idős, túl van már nem egy infarktuson és nem egy szív-beavatkozáson, hogy prosztata-gondjai is vannak, ... eszik, iszik, csgarettázik, tévézik, újságolvas, alszik, éjszakázik, ... mindegy, csak ne "kelljen" ...)
...ésdehát ki nem?

Igen, én vagyok a KisMindenTudo.

Kiscsaládiegyszerügy 5.

Szülei elsőszülöttje, kicsit későn, eléggé 30-as éveikben. Erős alkatú, magánakvalós (talán). Okos, kívül-kemény, haakarjatörekvős fiú. Két és fél év után elsőszülöttségi komplexe született. Azóta is csak azután következik, legalábbis úgy vél(het)i.
Apját persze előbb ismerte meg (?), mint az elsőszülöttségi komplexe.
13 éves koráig anyjuk nevelte apjuk helyett őket (vagyis őt és azt a komplexet). Nagyrészt vidéken. Akkor felköltözött a család Budapestre. 4-5 év múlva költözött a család Dél-Budára, belkerületi síkföldi őslakótelepről külkerületi domborzati kertes újcsaládiházba.
Vidéken komplexével egy óvodába járt, majd mielőtt egy iskolába jártak volna, iskolát váltott. Akkortájt kezdte látni, hogy közel kerülhetnek a problémák és a problémás emberek.
Budapesten is más iskolát végzett el, mint a komplexe.
Majd ugyanazt a gimnáziumot.
Érettségizni alig akart már igazán. Az iskola kérte be. Kitűnőre érettségizett. Aztán elsőre és majdnem maximum pontszámmal sikeres felvételi vizsgákat abszolvált a "Közgázra". Néhány év alatt elege lett, egyre kevésbé tanult. Majd a "pázmányra" jelentkezett, onnan azért távozott, mert "az angol irodalom már a könyökén jött ki". Később az ELTE jogi kara következett, ott már dühöngött időnként "a tanárok miatt", előadóteremajtó-csapkodásos jelenetekkel.
Közben sikeresen nyelvvizsgázott angolból, németből (másfél év alatt a semmiről indulva magánúton elérte a középfokú C-t), tanult japánt, később felsőfokúzott angolból és németből és elkezdett olaszt tanulni.
Katonának behívták, besorozták, bevonult. A kecskeméti katonakórházban végezte, onnan szerelték le és küldték(?) haza. Pszichológiai alannyá vált. Nemsokára gyógyszermérgezési helyzetből az Erzsébetbe, onnan a Szent Imrébe szállították. Zártosztályra. Néhány nap múlva egyik hajnalban ki"esett" a második emeleti kórterem ablakán. Egyben maradt, edzett alkatának hála. Két-három gerinccsigolyája darabokra tört, de egyben maradt - a János Kórház idegsebészetén még azon reggelen titán"létrával" megerősítették ama néhány csigolyát. Miután hazaengedték, beutalót KELLETT kijárni rehabilitációra, és az ORFI gyermek(!)osztályára került. Az ORFI-tól egy pest-józsefvárosi alapítványi szervezet "vette át", ahol ECDL-tanfolyamot végzett (végeztettek vele), többek között.
Azóta egy időben ugyanezen alapítványi helyen angolt tanított, majd abbahagyta, felvételizett az ELTE-re angol-németre, egy idő után el-lazult attól.
Azóta olaszt tanul(gat), "internetezik" nem feltétlenül "erkölcsileg méltányos" oldalakon is, eljár otthonról (a család többi tagja sosem tudja, végülis hová és miért és aktuálisan épp mennyi időre), és egyre lázadóbb és elkeseredettebb és idegesebb és dühösebb és erőszakoskodósabb.
Talán.

Kiscsaládiegyszerügy 3.

Emlékeiben él(t?) a Délvidékről való menekülés, legszebb emlékeit a csongrádi időszakról őrizte meg, idős korára is szívesen jár(na) vissza a Tisza-parti, Kőrös-toroki településre, ahol még él rokon is, családostul.
Budapesten dél-budai gimnáziumot végzett (szülei származása miatt is), majd, bár irodalmi irányba szeretett volna továbbtanulni, akkor-adott lehetőség miatt műszaki főiskolára felvételizett, Pécsett szerzett két üzemmérnöki diplomát. Dolgozott a KFKI-nál, később két állami építőipari vállalatnál (ÁÉV-nél) is, a másodiknál felső-középvezetőségig vitte, végül főiskolai-, katona- és építőiparos vezető-kollégái-társai-haverjai magáncégeitől ment nyugdíjba. Nyugdíjasként is "inkább" "dolgozik", tervez(get) tovább, otthon, manapság magánvállalkozóként.
Valószínűleg legszebb emlékeit csongrádi gyermekkorából őrzi, a legjobbakat főiskolás éveiből. Budapesti időzéseiből (bár eddig nem kérdeztem rá) talán nem a legszívesebben idéz fel bármit is.
A korszak és a körülmények is okolhatók lehetnek azért, amiért ugyancsak látszólag nem túl szívesen tartózkodott-tartózkodik családi otthonában, szívesen maradozik ki haverokhoz-kollégákhoz-barátokhoz-társakhoz, iszogatni-dohányozgatni-dumálgatni. Az alkohollal ugyan lassan viszonylag igen ritkásan él, a dohányzásról nemrégi bypass-os szívműtéte, felfedezett cukorbetegsége és prosztatabaj-gyanúja ellenére-dacára sem tud lemondani, titokban mindenképpen folytatja (ennek azért vannak "jelei").
Viszonylag komoly nyugdíjának nagyobb részét valószínűleg magánál tartja, illetve kiruccanásaikor elveszt(eget)i (ezért-azért-erre-arra-amarra).
Bár az orvosoktól többször is "betanulta", mégsem szeret sokat gyalogolni (sem), ha lehet, mindenhová járművel, néhány évvel ezelőttig saját maga vezette autóval, azelőttről emlékezetesen taxival közlekedik.

Kiscsaládiegyszerügy 2.

Anyja Fertőd-környéki - részben valószínűleg horvát - katolikus család gyermeke, apja - székely felmenőkkel dicsekedő - tolna megyei református család sarja. Mindkét család nemesi felmenőket tárt fel.
Anyja 28 éves koráig kérte-könyörögte-követelte, hogy dolgozhassék, például varrásból hadd tartsa el magát. Akkor elszökött otthonról és elvégezte az ápolónő-képzőt, el is helyezkedett ápolónőként.
Apja végzett-képzett szőlész-borászként tolna megyei szülőfaluja fővincellére lett egy idő után.
A két szülő az anya (legalábbis egyik) munkahelyén ismerkedett meg, Gizellatelepen, ahol az apa először nem keltett túl jó benyomást későbbi asszonyára. Azt mondta a nőnek, hogy úgy képzeli el a családi életet, hogy a jég hátán is megélne. Később kiderült, hogy inkább egy jószándékú, kedves, helyes férfiú.
Anyja tehát viszonylag küzdelmes ifjúságot és komoly felnőttséget tudhatott magáénak, lány létére (is). Szigorú, kötelességtudó, praktikus asszonnyá erősödött.
Apját annak apja igyekezett segíteni lehetőleg mindenben (iskola, majd munkahely találásában, például). Mint említettem, jószándékú, segítőkész, kedves, helyes férjfiúvá serdült. Szívesen kvaterkázott-borozgatott-énekelgetett, református létére szeretett a katolikus ünnepi liturgiákon is résztvenni, (ifjabbik lánya elmondása szerint) szép hangjával úgy énekelte a katolikus énekeket is, mintha azok is neveltetésének természetes részei lettek volna.

Kiscsaládiegyszerügy 1.

Apját annak bátyjai nevelték szüleik halála után. Feltételezésem szerint ezen helyzetből kifolyólag apja igen kevéssé tudott "normálisan" nevelődni. Vagyis ugyan a bátyok bizonyosan igyekeztek lehetőleg igyekezni ama nevelésben, ám korukból és körülményeikből következőleg sem mehettek valószínűleg túlzottan biztosra. Testvérüket nevelték, nem gyermeküket, (nem)mellékesen. "Mint(h)a-nevelés" gen.1.
Apja ezután több szakmát is kitanult (asztalos, szőlész-borász, stb.).
Anyja egy szorgalmas-dolgos, vidám hangulatú, házias asszony lett.
A "félnevelt" apa és a házias anya párosításából születő gyermekek közül az utolsó volt a fiú, nővérei után évekkel. Apjának büszkesége - hiszen fiú - és szenvedése - hiszen kései, ráadás-valaki volt a gyermek. Anyja ennek "megfelelően" "nevelte". Ahogy tudta, ahogy bírta, ahogy lehetett. Például általában késő este hívta enni-inni a fiút, lopva-titokban látta el, egyúttal lesve minden kívánságát. Ennek is máig ható következményei vannak.
Apja büszke, okos, erős, ám összességében élhetetlen emberré fejlődött. A Délvidékről a szerbek elől még átmenekítette a családot Csongrádra, ám amikor ott "is" megszorultak, a szegedi papucsgyárban felajánlott munkahely már "méltóságán aluli" volt. Erre eladta jó helyen fekvő csongrádi házukat olcsón - akkoriban minden ház igen olcsó volt ugyan -, és felköltöztette a családot Budapestre.
A fővárosban szép jövedelmük volt valamiből (eddig még nem kérdeztem utána, miből, talán a nyugdíjból, nem tudom), ám viszonylag tengődtek. Amikor egy ismerős, aki akkortájt pattogatott kukorica-árusítással foglalkozott és megszedte magát, felkínálta, hogy barátja vegye át tőle az üzletet, az ugyanúgy felháborodott, mint a szegedi papucsgyári opción előtte.
Apja tehát okos, képzett, erős, büszke és félnevelt férfiú volt, végülis. Kedvét látszólag lehetőleg kivonta családjából és kvaterkázásba öntötte. Hivatalos családi otthona szinte csak a kosztot, kvártélyt, tiszta ruhát jelent(h)ette számára.
Anyja rögzött háztartásbeli volt, tudomásom szerint. Menyének elmondta, hogy a Balatont nagyon-nagyon szerette volna látni, például, de soha még lehetőség közelébe sem került, meg sem közelít(h)ette soha. A Balatont. Sem. Sütött, főzött, takarított, mosott, vásárolt, mosogatott, rendben tartotta a háztartást, ruhákat, vigyázott "a rendre, csendre, tisztaságra" (legalábbis a család férfitagjainak bármikori evésére és bármikori alhatására eddigi értesüléseim szerint bizonyosan) akár idegenekkel (például későbbi menyével) "szemben" is.

Vár?akoz?ó? ül?és?pont?on?

Ülök a pincében a gép"em"nél, netezem és várok. Ugyanis egyedül ülök a pincében a gép"em"nél... Apa nincs itthon. Nem szokatlanul. Mindent másutt él (meg), itthon csak vágyakozik és szenved. Úgy tűnik. 

Kár, hogy sok mindent nem tudok, és/de/illetve sok mindent mégis értek. Eléggé, azt hiszem én. Kis családunk mind a 4 tagját "is". Bizony. 

És azt is érezni vélem, hogy lassan ön- és közveszélyessé válik eme kis család, mind a négy tagja. Magára, mindhárom másikra, és egyáltalán egy(s)másra. 

Ma is történt jelenet, ahogy nemrég hazaérve anyám elmondásából értesültem. 

Apám bátyám mellé állt anyámmal szemben. Valószínűleg azért, mert így erősnek és okosnak érezheti magát erős és okos ember barátságával. És nyugodtan lehet "olykor" akár lusta és erőszakos is, mindinkább, mert hiszen... Nohiszen. 
Nem rágalmazom - gondolkodom. Próbálom érteni. Ugye. 

Bátyó pedig mindinkább ez meg az meg amaz likvidálásáról, pusztulandóságáról, tömegmegölendőségéről tud beszélni, az ez meg az meg amaz szemétsége, aljassága, hülyesége mellett. 

És mindennek anyám az oka. Szerintük. Eleve és egyáltalán. 

Én meg úgy gondolom, hogy én.
A bátyámnál "elsőszülöttségi szindrómát" okoztam, amit aztán egyre csak fokoztam, jelen pillanatokig (és tovább) is, apámnál fokoztam "totális" "elhanyagoltságát", anyámnak triplapluszizé foglalkoznivalót növesztettem magammal, és még csak olyan együttműködő, együttérző, rokonszenvező, nemkülönben: sikeres, erős, extraultrahiperszupermegatuti sem vagyok, hogy értelmes és érdemes volna (legalább-is nekik) velem foglalkozni. 

Néha az jut eszembe, hogy ha pap, szerzetes vagy szociális testvér vagy szociális munkás lennék, "egycsapásra megoldanám a helyzetet". 
Számukra. 
Eltűnnék, mégis életben maradnék, és talán ismerős, könnyen elérhető hely(zet)ben, volna "biztos" egzisztenciám, az erkölcsi érzéket sem borzolnám, sőt, ... 

Kitudja? 

Nekem kéne, tud(n)om. 

-"éjjelérkezem"-"apakocsithajt"-"lelkifur(d)ancs"-

Apa tegnap délután 2 körül elment "sétálni". Este 9 előtt 9-10 perccel érkezett haza. Addig a telefonja is ki volt kapcsolva. Lejöttem a géphez, nethez, addig itt voltam legalább, amíg meg (nem) érkezett. Megkérdeztem, szerintemmosolyogva, hogy hol volt...

"A presszóban beszélgettem az Ottóval. A napokban lehet, hogy jön, és leül a géphez és megcsinálja." Milyen presszóban? És miért volt olyan fontos az Ottó, a "séta" közben? És miért "megint" az Ottó "intézkedik" nálunk "majd"?

"Te is ilyenkor vagy később szoktál hazaér(kez)ni..." Csak szóltam ezután, hogy legkésőbb fél 9-9 körül hazaérek már hónapok óta, ha nem korábban. És hogy más kérdés, hogy nem rohanok a kaputól mindenekelőtt a pincébe, apához, ha hazaérek, hanem előbb a "saját" lakószintemre igyekszem, átöltözni, vacsorázni, kicsit lepihenni - és esetleg ezután lemegyek a (")pincébe("), ahol apám lakik évek óta, "felnézni" a netre. Vagyis tényleg kb. fél-egy órával a hazaérkezésem után.

Aztán felmentem a saját szobámba, két emelettel feljebb, pihenni, aludni, "éjszakázni".

Ámde elgondolkodtam.

És azóta legalább egy kicsit(?nagyon?) lelkiismeret-furdalásos vagyok, igen-is, én.

Kérdés(em) (ami felmerült) (bennem): "Csak úgy-oly-annyira foglalkozol-e bármivel is, hogy esetleg megközelíts néminemű lelkifurdalás-nyugtatást, vagy már úgy-oly-annyira, hogy közel s távol se legyen holmi lelkifurdalás-piszkálásnak (se) tekinthető?"

Vagyis: "épphogy" foglalkozol valamivel, ha és egyáltalán, vagy úgy-oly-annyira, hogy "már" "nincs rá szó, nincs rá fogalom [sem]"?

?!"...teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes erőddel, elméd egész erejével..."?!

Apa-megjött

Apa hazaérkezett a telefonhívásig. Kicsit dohányszagúan, talán kicsit alkoholszagúan, de haza(t)ért.

Én meg megyek aludni. Remélem, sikerül jól és igazán és eléggé.

Jó éjtszakát!

Navajonapa...

Telefonhívás érkezett anyától. Ha indulok haza, úgymond, telefonáljak. Hátha közben változott apával a helyzet. U(gyan)i(s). telefonbeszélgetés zajlott le apa-anya közt utólag (előző bejegyzés óta), és apa állította, elindul(t) haza, és - anya elmondása szerint - nem hallatszott mögötte helyizaj.

Apa kocsit hajt valószínűleg épp világot(meg)vált - nemotthon hazak(ís)ér(t)*

Apa lerendelte bátyót, később anya lement, bátyó mondta apa vette kabátját és elment. Telefonja kikapcsolva. Valószínűleg pár megállóval arrébb megváltja a világot. Vagy nem. De talán jól érzi magát, lényegében. Épen, élve, egészségesen, éberen - a körülményekhez képest legalább-is.
Hazafelé benézek-betérek majd a sajátos világ(meg)váltás valószínűsíthető közeli helyszínére, és ha tényleg ott van, hazak(ís)ér(t)em.
Én.

Elintézett igazság(?)

Ma reggel megtudtam valamit.
Azzal kapcsolatosan, elvileg, hogy apám miért szeret este 8 után (az sem baj, ha hajnali 1-ig valamikor) fel/le/át/becsörtetni a konyhába, és amit tud és amihez szottyan, megenni.
Mert az ő anyja és apja úgy voltak, főleg utóbbi, hogy jó volna egy fiúgyermek. Kettő leánygyermek után végre lett egy fiú. Apám. Az anyja tehát igyekezett külön a kedvére tenni, ha mások nem látták. Amikor a fiú nővérei már vagy még nem voltak otthon, illetve még vagy már nem voltak ébren, akkor a fiú azt (t)ehetett, ami jó csak lehetséges lehetett épp neki. Körülbelül 6 éves koráig, ugye. Mert onnan kezdve nagyjából a nővérei szeme és tudta előtt is kénytelen volt élni. Elvégre mind iskolások voltak. Később egy középiskolába is jártak, kevés év(folyam) különbséggel.
Az egyik nővérének azért nem került ki - állítólag - az osztálytablója a negyedik év után középiskolában, mert az osztályfőnökének ellenállt. Később (azt hiszem) kémia-fizika szakos tanárnő lett abból a nővérből. És 16 éves kora óta annyira dohányzott, hogy az egész család felfigyelt rá. Sírba is vittehamar a dohány - és az ital és az idegesség, gondolom én.
A másik nővér ugyancsak nagy dohányos és kissé ivós lett. Néhány éve halt meg. Néhány hónappal azután, hogy amputálni kellett a lábán az ujja(ka?)t, érszűkület miatt.
Öccsük egyik nővérrel sem foglalkozott és -foglalkozik szívesen. A sírjuk ápolására azért felhívta felesége és gyermekei figyelmét. Ő maga csak apja és esetleg anyja sírját látogatja, ha teheti. Ezt tapasztalatból tudom - nem mondott ilyent, én magam így tapasztaltam. A két nővér közül a tanárnő sírját annak tanítványai gondozzák ((inkább).
A később (nemrég) meghalt nővér lánya ügyésznő lett annak idején. És dohányos és alkoholista. Az ő (az alkoholista) lánya évekig verésben és mocsokban és egyedülhagyásban és anyja sűrűn cserélődő züllött "stabil" pasi-helyzetei közepette csendben-zajban-zörejben élt. Aztán végre állami gondozásba, majd hamarosan nevelőszülőkhöz került. Kitűnően fejlődik, sőt. És sem anyjával, sem nagyanyjával kapcsolatban nem akart és nem akar semmiről sem tudni, sem most, sem később, sem visszamenőleg, sehogyan sem. Érthető.
A nővérek egyikének fia pedig felnőtt, családos vállalkozó fiatalember, legutóbbi tudomásom szerint.
Szóval, apám ilyen apa és anya, illetve ilyen apai elvárás és anyai gondoskodás mellett nőtt fel az első éveiben.
(Az anyja testvérem születésekor azt mondta, hogy apám egészen biztosan örül, hogy fiúgyermeke lett.)
Mindezeket néhány napon belül hallani nekem mostanra végül kissé sok(k) lett.
Következtetésképpen azt vonhattam le, amire anyám már évekkel ezelőtt is utalgatott: igyekezett minél jobb körülményeket alakítani körülöttünk - és bennünk -, hogy ne vegyük észre, milyen a helyzet valójában.
Magyarul - saját értelmezésemben - amióta megvagyok, (túl-on-túl) jó dolgom van.
Jobb, mint tudom.
Puff.
Jobb későn megtudni, mint soha.
Így.
Is.
UFF.