Férfibaj(végre(vagymi))

Ma hajnali álmom szokatlan és érdekes volt. Saját kedvelhetőségemre s amellett alulműködöttségemre való történetes utalás volt, szerintem. A (rajtam kívüli) ember-szereplői kivétel nélkül igen-igen közvetlenek, sőt, szokatlanul szivélyesek és kedélyesek voltak velem,ugyanakkor ugyancsak valahogy rámutattak átvitt értelemben alulműködöttségemre.
És eléggé világi szereplők voltak, ahhoz képest (is).
Ez talán az első álmom volt eddig, amelyben úgy jól éreztem magam, hogy meglepődtem, hogy lehetséges így-ennyire (nekem, és egyáltalán), s amely után örültem(!?!), hogy jobb nem volt.
Tudom, hogy ez így igen homályos és általános "leírás", ám még nem tartok ott, hogy értsem eme álmomnak a "távlati" jelentős(s)égét, helyezettségét ("helyességét, helyénvalóságát").
Vagy még védem, védeni próbálom, védeni igyekszem "magamtól" a konkrét és szolid (or: concrete & solid) kifejezéseket.
De jó nekem!
(Hm.)
("Ez jó mulatság, férfi munka...!")

Örülök neked hogy végre ilyen álom...

Ma hajnalban azt is álmodtam, hogy szerelmes vagy, legalábbis beszélgetünk - virtuálisan, ahogy szoktunk egy időben -, és te egy-néhányszor betűvel és a stílusoddal utalgatsz erre a tényre, erre a helyzetre, legalábbis én így értettem akkor - ma hajnalban, álmomban, említett csevegésünk alatt - azt, amit láthattam, olvashattam, tőled. Hopp.

És örültem, tényleg, érdek nélkül, nagyon.
És most is, mert az álmok nem hazudnak.

Csak az hazudhat sajnos-szerencsére magának-is, aki álmodja álmait maga.

Jó, lehet, hogy nem úgy vagy szerelmes, - és-különben-is-se... -, ahogy én általában gondolnám ezzel a szóval és másokkal kapcsolatban, mindközönségesen, hanem sokkal inkább... mondjuk, ahogy részemről magam gondolni szoktam.

Elnézést kérek.

Hiába, no, amiről szó esik, az szóesővé válhatik.

Bocsánat.

Örülök, na, ennyi.

(Annak-is, hogy örülhetek, egyáltalán.)