Túl fáradt - vagy álmos? - vagyok most ahhoz, hogy mással is foglalkozzam jelenleg, mint az általam előre ki-, meg-, illetve bejelöltekkel.
Sok orosz, egy nagyobb és egy kisebb mail, és némi munkaügy. Kábé.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munkaügy*. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 26., péntek
2010. február 22., hétfő
OMIKvannak
Tegnap misére menet a templomhoz érve kikapcsoltam a telefonom. Hazajövet a szobámba érve bekapcsoltam... volna. Elsiettem. A billentyűzet "bejelentkezés" közben csiporgott egyet, és megszakadt az adás. Attól kezdve csak csiporogni volt leginkább hajlandó, nagyjából 2 másodpercnyi indulás után 2 csiporgás, és a többi néma (és vak) csend.
A jó kis(!) Siemens A65-öt tehát szétszedtem, kiszedtem a SIM kártyát, és a darabokat betettem a szekrényembe.
Tehát hosszú idő után nokiás lettem. Jó fél évvel ezelőtt anyám vett a Savoya Park-beli Auchan-ban egy kelletlenül olcsó kisebb(!) Nokia mobiltelefont. Most azt felkutattam, belehelyeztem az eddigi SIM kártyámat, csatlakoztattam az eszközt árammal tölteni, bekapcsoltam, és nekifogtam ismerkedni.
Kevesebbet is tud, mint a jó kis Siemens A65, meg többet is. Na, mindegy. Nokiások egy-két dologban segítenek hamarosan, remélem. Nagyrészt ugyanis sikerült feltárnom és megértenem, illetve használ(gat/tat)nom a funkcióit. A billentyűzárral még gondjaim vannak - ha az ember a zsebében hordja a mobiltelefonját, a billentyűzár hasznos szolgáltatás lehet, ugye. De "nokiámnál" nem tudom, hogyan lehetne "aktiválni". Majd megtudom, remélem, hamarosan.
Így most nokiás vagyok.
Ma azért túlaludtam mind az új telefonba, mind a rádiós ébresztős kütyübe beállított ébresztési időpontot (4.45), igaz, csak kb. 35-40 perccel. 6.30-kor pedig már villamoson voltam a Gyáli út 33-35. felé indulva. Elszámítottam magam. Kb. 45 perc alatt odaértem (41-es villamos, 103-as busz, Újpest-Kispest metró, 3-as villamos, gyaloglás belefért). 8-ra kellett "volna" odaérnem.
Az FMIK-ba (ha jól rémlik a neve, illetve annak a rövidítése most nekem - eh, majd megnézem az "irányítólapon"). 11.30-ig ott voltam, -tunk. Holnap 8-tól velük, velünk ugyanott.
Csoportos tájékoztató(k) álláskeresőknek.
Mert együttműködés vagyon a Fővárosi Munkaügyi Központtal, ugye.
Okos vagyok, tájékozott, tapasztalt, figyelmes és készültséges.
Új idők.

Címkék:
FMIK,
mobiltelefon*,
munkaügy*,
Nokia,
Siemens
2010. február 17., szerda
Amit nem mond(hat)tam el
Ma megint találkoztam Kissérobotnőcivel. A Munkaügyiben. Kiálltam a kb. 1 órás utcai sort előbb, majd amikor az előtérig jutottam, illetőleg a pultig, gyorsan közöltem, hogy én K.Sz.-hez jöttem, vissza, ugyanis érdeklődni csupán. Az ügyeletes pultos kért, hogy álljak félre, ha személyesen ismerem, felismerem, szóljak neki. Hamarosan megjelent, én meg szóltam neki, hogy csak érdeklődnékgyáliúttalkapcsolatban, rávágta, hogy kövessem. Elsétáltam tehát a hivatal ügyintéző-során az utolsó számozott asztal-fülkéig. Ott előbb kérte a múltkor nekemadott, akkor még érthetőleg tulajdonképpen üres irányítólapot. Hát nem volt a kezemben (a táskámban volt/van). Legyintett, elővett egy másikat a polcai közül az egyikről, kérdezte a nevemet és a születési időpontomat, ideadta az immár kitöltött másik irányítólapot, amelyen már szerepelt időpont. Megköszöntem és elköszöntem. És eltávoztam. Mára a munkaügyiből.
És még volt 1 órám, hogy beérjek az OSZK-hoz.
Könyvtárnyitásig.
10-15 percen belül beértem.
Feljöttem. vártam a liftfolyosón, majd kb. 50-től a főbejárati kapu előtt.
Ismerős (egyetemi) tanárnő csoporttal beszélget az udvaron. (Az oroszlánoson.)
10-kor nyitás. Én, még néhányan, tanárnő és csoportja beirányul a ruhatárhoz. Én hamar leadom és kiveszem a magamét. Bejárati beléptető kapunál kedves ismerős is várakozik. Professzorasszony. A könyvtár aktuális nagykiállításának főkurátora. Belépek, néhány mondatnyit elbeszélgetek vele. Sikeres a kiállítás, nem csupán csoportok (gimnazisták, főleg), hanem egyénileg is sokan jönnek. Ez jó hír. Tényleg jó a kiállítás. (Van, aki állítólag ötször megnézte már.) Én is megnéztem egyszer egy nap' kétszer majdnem-egymás-után (másodjára épp főkurátorasszony végezte a tárlatvezetést személyesen, ugye"bár"). (A kiállítás: "Látjátok feleim..." - Február 28-ig látogatható! - Ez itt a reklám helye!.) Beszélgettünk még arról, hogy a kiállítás sikere hátha segít a könyvtár élő-bejáró olvasói táborának növeléséhez is. (Kiderült a beszélgetés közben, hogy van egy egészen bőséges "könyvtárbemutató vezetés" is a kiállítás mellett.)
Aztán feltértem a nagyolvasótermek szintjére, beadtam olvasójegyemet, kikértem a legutóbbi időben "szokásos" ülőhelyem (helyszámkártyáját),meg legutóbbi könyvfélretétel-ötösömet, leadtam mai legelső raktári (könyv-fel-)kéréseimet, "kért" "helyemre" tértem, beléptem a könyvtári netre, és mostan itten vagyok (időközben már jó ideje megérkeztek a mai első kért könyveim, látom egy ideje a kijelzőkön a helyszámomat).
Most meg eszembe jutott, hogy tegnap ugyanitt ültem, és egy közelben ülő olvasó a mellettem ülőtől kért kölcsön tollat. "Pedig" itt voltak előttem akkor is az enyéim, szépen. Mind a 6+1. Ejnye.
Sebaj.

ejnye,
kérés,
kiállítás,
Kissérobot,
könyvtár,
munkaügy*,
olvasó*,
Országos Széchényi Könyvtár,
professzor*,
siker,
toll (golyós),
ügyintéz*,
ülőh*
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)